SS01

2010 első szele, 2010 első dunaújvárosi gurulása.


Ha jól emlékszem 18-an (kite-os, érdeklődő, néző, kutya) gyűltünk össze 2-án a 20-30 csomós szélben (45 csomós legnagyobb pöffel).
Lambók, bágik vegyesen, főként tube-ok (max talán 9m volt a legnagyobb), és kevés soft (2m f.b., 6-7m d.p.).

Tube-osoktól csak félfüllel hallottam, hogy bár nagy a depower, trimm, a nagy szélben ők is sokat sodródtak lefelé...bár így is ők tudtak a legtöbbet menni.
(Ha gonosz lennék, megjegyezném, hogy csak addig, míg el nem szakadt vagy ki nem égett egy-egy ernyő...de nem teszem, mert hiába tube, egy sérült ernyő mindig rossz hír.)
A depower soft kisebb széltartományával pedig egészen figyelős volt. Szélablak szélén feladás, a Frenzy-vel finom kormánymozdulatok, mert kitrimmelve is tudott még emelni.
Meg is mutatta magát, mikor lábon próbálgattam, mit is tud, mikor egyszer csak kicsit bebutult, majd megjött a nyomás...
...nyomás fölfelé, illetve a kocsik felé. Újra gipszelt boka-látomásom volt, de megint szépen letett. Azonban a szélablak kozepén, tetején lévő ernyővel a kocsiktól 5m-re nem akartam játszani már kioldottam, hogy szépen letegyem. De az istenér' nem akart Szigó magasba nyújtott karjá+50cm magasságnál lejebb ereszkedni. Olvastam erről, hogy nagy szélben képes ilyenre. Megszokható, de a sok tube-os között elsőre még ciki. Legközelebb talán befordítom az ernyőt az egyik fékzsinórral, hogy terüljön ki szélirány mentén.

A 7m FYX-nek (a mai tudásommal) ez a 34-40 csomós szél volt a vége. Lehetett vele menni, stabilnak tűnt (szélablak szélén használtam főként), rengeteg erő van benne.

Videó 2010 első gurulásáról:

Felvételek: kiskarakter, SirBolts
Vágás: SirBolts
Zene: DJ Schmolli - Sabotaging The Kooks (Beastie Boys vs. The Kooks)

Képek
>>>I T T<<<

1 comments:

Gyugya írta...

Szépen lebegett a depower soft két és fél méter magasan, mint egy gyűrött, színes bugyi :D jó volt, na

Megjegyzés küldése